2015. június 23., kedd

Görögös tzatziki mártogatós

A tzatziki a görögöknél lényegében egy fűszeres, fokhagymás- uborkás joghurt, melyet előételként fogyasztanak. Mi inkább egyfajta köretként esszük, és íme egy újabb felhasználása: a mártogatós. Az uborkát nem boncoljuk fel, és trancsírozzuk szét, mint a hagyományos tzatzikiben, hanem szeletekre vágva mártogatjuk a fokhagymás szószba. Köretként tálalhatjuk pl. sült húsokhoz. Gyorsan megvan, finom, és mutatós. :)
Ebből a mennyiségből elég nagy adag készül, arányosan csökkenthetjük a hozzávalókat.


Hozzávalók:
800 g tejföl (vagy natúr joghurt)
2 fej fokhagyma
2-3 ek apróra vágott zöldfűszer (kapor, snidling, medvehagyma, petrezselyem, medvehagyma ízlés szerint. Esetleg mentalevél.)
2 ek olívaolaj
kb. 2 tk citromlé
só, bors ízlés szerint
1-2 db kígyóuborka
Elkészítés:
A tejfölt (vagy joghurtot) egy tálba öntjük. Hozzáadjuk a zöldfűszereket, az olajat, a citromlevet, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Ha valamit kevésnek találunk, nyugodtan tehetünk még bele. A fokhagymákat fokhagymaprésen átnyomjuk, és szintén belekeverjük.

A tzatzikink ezzel lényegében el is készült. Az uborkákat hosszabb csíkokra vágjuk (aki nem szereti a héját, meghámozhatja előtte) és egy tálba pakoljuk. Az uborkacsíkokat a szószba mártogatva fogyasztjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése